A község temetőjében egy közös imával, és koszorúzással róttuk le kegyeletünket az értelmetlen háborúk szerencsétlen sorsú áldozatai, a kötelességteljesítés, az önfeláldozás, továbbá a hazaszeretet hősei előtt a tiszteletükre emelt Haranglábnál.

A koszorúzást követően a Művelődési Házban felcsendültek a nagyközönség számára kevésbé ismert katonadalok. Szóltak a sorozásról, búról és bánatról, szerelemről, elkeseredettségről. A rutinos fellépőknek sikerült könnyet csalni a közönség soraiban ülők szemébe, avagy mosolyra fakasztani a nagyérdeműt. Fantasztikus volt látni a szép korúak lelkesedését, fegyelmezettségét, az egymásra való odafigyelését.

Igen, az ünnepi megemlékezés mindig párbeszéd a múlt a jelen és a jövő között. Köszönet nagyszüleinknek, tanítóinknak és mindenkinek, aki múltunk megőrzésével foglalkozik és az emlékeket átadják az utókornak. Aki a múltját nem ismeri, arra van kárhoztatva, hogy megélje azt. Úgy érzem, hogy akik velünk töltötték ezt a csodálatos délutánt, mindannyiunk előtt megelevenedett a múlt néhány olyan szelete, amelyet örömmel vállalunk.

Láttuk hogyan ropták a szergényi verbunkot a fiatalok, hogyan pünkösdöltek a kislányok, no és természetesen az a káprázatos dalkincs, melyet megismerhettünk, felidézhettünk együtt mondatja velünk, hogy a hagyomány él, a hagyományt éltetni kell, mert a hagyomány élni akar.

Programunk végén szeretetvendégség várta a jelenlévőket. Vidám beszélgetéseknek, komoly eszmecseréknek lehettünk részesei. Köszönjük, hogy együtt emlékezhettünk ezen a szép májusi délutánon!