Közi Horváth József 1903. szeptember 25-én született a Sopron megyei Agyagos községben, földmíves családból. Szerény körülmények között élő szülei 1914-ben Magyaróvárra költöztek, hogy négy gyermekük közül ezt a fiúkat az óvári piarista gimnáziumban tudják taníttatni.  A hatodik osztály után felvételét kérte a győri Püspöki Papnevelő Intézetbe. Innen járt a győri bencés gimnáziumba, ahol 1922-ben érettségizett. Püspöke Fetser Antal teológiai tanulmányai folytatására a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Fakultására küldte. 1927. június 29-én szentelték pappá, a teológiai doktori címet 1929-ben szerezte meg.

Első lelkipásztori állomása Magyaróvár volt 1927- 28-ban. Innen került Sopronba tanulmányi felügyelőnek a Szent Imre Kollégiumba. 3 év múlva, 1931-ben püspök Győrbe hívta prefektusnak a kisszemináriumba és egyben szerkesztője lett a Káptalan napilapjának.

A fiatal, tehetséges prefektus és lapszerkesztő 1931 és 35 között jelentős szerephez jutott Győr társadalmi és közéletében is. Világi munkatársaival együtt újjászervezte és felvirágoztatta a Giesswein Sándor által 1898-ban alakított munkásszervezetet, a „győri és Győrvidéki Keresztény Szociális Egyesület2- et és tagja lett a gyorsan iparosodó város törvényhatósági bizottságának. Szókimondó cikkeire és nagyhatású városházi beszédeire rövidesen országos viszonylatban is felfigyeltek. Többek között ennek volt köszönhető, hogy Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás 1935-ben a végleges formát öltő Katolikus Akció első országos titkárává nevezte ki. Ebben a minőségben jelentette meg XI. Pius pápa 3 legfontosabb körlevelét, a „Quadragesimo Anno”-t, amely az egyház szociális tanítását foglalta össze „Proletárok megváltása”; a másodikat a „Divini Redemtoris”-t, amely a kommunizmust ítélte el „Korunk legnagyobb veszedelme”; és a harmadikat, a német nyelvű „Mit brennender Sorge”-t, amely a nemzeti szocializmust vetette el. „Nemzetiszínű pogányság” cím alatt. A három füzetet a Katolikus Akció összesen 2 millió példányban nyomtatta ki és terjesztette. Közi Horváth József ezenkívül aktívan részt vett az 1938- as Szent István jubileumi év és a budapesti Eucharisztikus Kongresszus előkészítésében és megrendezésében. Újságírói képességével, társadalmi tájékozottságával és szónoki képességével mozgósította a közvéleményt az ország szociális elmaradottságának megszüntetésére, gyökeres erkölcsi, társadalmi és gazdasági reformok megvalósítására. Nem szakadt meg kapcsolata Győrrel sem. Továbbra is megtartotta elnökségét a keresztény munkásegyesületben és tagságát a törvényhatósági bizottságban. A társadalmi érintkezésben közvetlen, jó humorú, az élet apró gondjai iránt is fogékony lelkipásztor és barát is tudott maradni. Még arra is jutott ideje, hogy vállalja a Győri Vagongyár labdarugó csapatának az ETO -nak egyesületi elnökségét. Ennek a szoros társadalmi kapcsolatnak volt következménye, hogy Győr közönsége 1938-ban kereszténypárti programmal Giesswein Sándor szellemében országgyűlési képviselővé választotta. XII. Pius érdemei elismeréséül 1941- ben pápai kamarássá nevezte ki. Időközben a budai Szent Imre Kollégium prefektusa lett és egyetemistáinak atyai barátjaként munkálkodott a katolikus diáktársadalom világnézeti nevelésén.
Az ország német megszállása után, 1944. március 22-én egyedül tiltakozott az országgyűlésben a hitleri csapatok bevonulása ellen. Ugyanazzal az elszántsággal ítélte el a deportálásokat az országgyűlésben 1944. november 2-án, figyelmeztetvén képviselőtársait, hogy „illetéktelen személyek törvénytelen módon magyar állampolgárok ezreit hurcolják el.” Emiatt Beregffy, nyilas honvédelmi minister behívatta frontszolgálatra, ahonnan – kalandos úton – sikerült visszatérnie Budapestre a főváros körülzárása előtt.

Nem volt ellensége a második világháború utáni demokratikus újrakezdésének. A főváros eleste után rövid ideig tagja volt a budai Nemzeti Bizottságnak. De hamar felismerte a demokratikus pártok ellenállásának korlátolt lehetőségeit és ezért nem vállalt nyílt politikai szerepet. Emiatt üldözőbe vették és ezért csak rövid ideig láthatta el 1945 utáni új egyházi munkakörét a budai Szent Imre Kollégium igazgatóságát. 16 hónapnyi bujkálás után 1948 nyarán hagyta el az országot és arra vállalkozott, hogy külföldön folytassa a küzdelmet a nép és az ország szabadságáért. Egy évig Innsbruckban volt a tiroli magyar menekültek lelkésze. Majd a magyar katolikus társadalmi reformmozgalomnak külföldre menekült vezetőivel és a Párizsban élő kereszténydemokrata szellemű fiatal értelmiséggel megalakította a Magyar Keresztény Népmozgalmat, amelynek elnökévé választották. Közéleti tevékenysége során mindig is nagy súlyt helyezett a fiatal értelmiségi erők közéleti tevékenységének támogatására.  A Magyar Nemzeti Bizottmány elnöke Varga Béla az 1945-ben választott magyar országgyűlés volt elnöke meghívta, hogy vegyen részt a New Yorkban megalakult Bizottmány munkájában. A kérésnek eleget téve mint a bizottmány Menekültügyi Bizottságának vezetője részben Párizsban, részben New Yorkban élt. Az 50- es évek első felében többször is beutazta Nyugateurópa országait, sorra látogatta a magyar menekült táborokat. A magyar Keresztény Népmozgalom elnökeként részt vett az európai Keresztény Demokrata Pártok Uniójának kongresszusain. Néhány évig elnöke is volt a Menekült Kelet- Középeurópai Keresztény Demokrata Pártok Uniójának New Yorkban. Idegen nyelven írt cikkeivel, memorandumaival ébresztgette a nyugati közvélemény és politikusok valamint az ENSZ delegátusainak lelkiismeretét a középkeleteurópai népek szabadságának védelmében. 1956 őszén Washingtontól Rómáig több országban is részt vett és beszélt a magyar szabadságharcot leverő Szovjetunió elleni tiltakozó gyűlésein. Közéleti küzdelmeiben sohasem vetett vihart. Az ellentéteket és nehézségeket bölcs türelemmel viselte és ezért sohasem érték méltánytalan támadások.

A nyugati hatalmak kormányainak tehetetlensége, az eredménytelen erőfeszítések ugyan nem vették el harcos kedvét, de figyelme mind erősebben újból a nyugateuropai közélet és a lelkipásztori hivatása felé fordult. Mint az egyik müncheni nemzetközi katolikus diákotthon, a Paulinum vezetője 1957 és 65 között ismét egyetemisták nevelésével foglalkozik. Ezekben az években sem vesztette el érdeklődését a magyarság sorsa és a hazai egyház nyomasztó helyzete iránt. Az európai egység fokozatos megvalósulásában annak szolgálatában kereste a magyar érdekek képviseletét az európai magyar emigrációra támaszkodva.

Közírói tevékenységét sohasem hagyta abba. Cikkei a külföldi magyar keresztény szellemű lapokban és a Katolikus Szemlében arra irányultak, hogy erősítsék a külföldi magyarság nemzeti öntudatát, keresztény hitét és politikai ellenállását. Az évek során érdeklődése mindinkább történelmi kérdések felé fordult. Számos tanulmányt írt Szent István koráról, a magyar bajor történelmi kapcsolatról. Mint Szent Erzsébet életének kiváló ismerője ismételten írásban és szóban is beszámolt kutatásainak eredményeiről.

Közi Horváth József 1965 óta München közelében az egyházmegye egyik Karitász intézményének, a Szent Rita Otthonnak volt lelkésze. Nagy odaadással tartotta a hitet a ház öreg betegeiben a magyar nővérekkel, az Isteni Megváltó Leányai Szerzetesrend tagjaival együtt, csendes visszavonultságában. Itt írta cikkeit, tanulmányit, köztük a vértanú Apor Vilmos győri püspök két kiadásban is megjelent, és az öt nyelven kiadott Mindszenty életrajzát. Feldolgozta Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás életét és korának hátterét is.

1988 május 26-án hunyt el az Úrban a németországi Oberhachingben. Május 31-én helyezték testét nyugalomra az ottani temetőben. Hamvainak hazahozatalát az elmúlt rendszerben a kommunista hatóságok nem engedélyezték. 1992. november 4-én a rendszerváltást követő demokráciában végrendelete szerint térhetet meg végleges nyugvóhelyére: szülőfalujába, Agyagosszergénybe. Az újratemetést Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök végezte, búcsúbeszédet mondott Surján László a Keresztény Demokrata Néppárt elnöke, népjóléti miniszter.