Évszázadok csiszolták, emberek formálták, tájak és vidékek alakítgatták karácsonyt köszöntő népszokásainkat. Miközben a magyar kultúrkincs részévé váltak, a felejtés veszélye fenyegetett. Aggódó és féltő megnyilatkozások jelezték, a technicizálódó világ, az átalakuló közösségek veszélybe sodorhatják a magyar nép szokásokba kristályosított történetét. Hagyományőrző falvaink jóvoltából a féltést az öröm érzése válthatja fel, hiszen 1987 karácsonyán is feltehetjük a kérdést dr. Timaffy László néprajzkutatónak, mi élteti most a népszokásainkat?
— Az ünnepet szépítő és meghosszabbító ereje — mondja a néprajzkutató. — Hiszen a karácsonyi népszokások már Luca-napján megkezdődnek és az új esztendő beköszöntéig tartanak. Így a karácsony nemcsak néhány napig tart, hanem jóval tovább. Említhetném még a népszokások közösségformáló és megtartó erejét. Nem véletlen, hogy ezek mindig is a zártabb közösséget alkotó falvakban virágoztak és élnek ma is. Bár az utóbbi időben a városi panelházak szürke világát is színesíti egy-egy népszokás. A karácsonyi ünnepköszöntők azonban élnek országhatáron túl, a Csallóközben, Burgenlandban is. Ez pedig azt jelzi, hogy az ott élő magyarok számára a népszokás fontos eszköz a nyelv éltetésében. Az ausztriai Felső-Őrön például azok a gyerekek is ismerik a karácsonyi mondókák magyar szövegét, akik nem vagy csak alig beszélik anyanyelvünket.

— Bizonyára mára jelentős változásokon mentek keresztül a népszokások, Ön mit tart a legjelentősebb módosulásnak?
— Talán azt, hogy a szakrális elemek háttérbe kerültek, s a kultúrkincsre helyeződött a hangsúly. Hiszen itt van például a Luca napjától karácsonyig tartó betlehemezés, amely sok pogány maradványt őriz. Ennek során a pásztorok csörgősbottal körbetáncolták a betlehemet, s a lánc csörgetésével a gonosz szellemet akarták elűzni. De további lényeges változás az is, hogy ma inkább a gyerekek gyakorolják a népszokásokat, míg korábban a legények és lányok művelték.

— Említette, hogy a panelházak világát is színesíti népszokás. Ez lehet, hogy sokak számára meglepő.
— Pedig legnagyobb örömömre Győrött is terjed az úgynevezett mendikálás, amely abból áll, hogy 4—5 fiatal összeállva karácsonyi énekekkel köszönti a ház népét. Bekopogtatnak, dalolnak s utána a következő kis versikével köszönnek: „Mendika, mendika, üres a tarisznya, ha egy kicsit adnának, meg sem igen fogynának. Nyisd ki kislány az ajtót, add ki hamar a diót. Jaj, de lassan nyitod ki, majd megfagyok ide ki. Kicsi gyerek vagyok én, nagy kalácsot várok én, hogy ha nagyot nem kapok, kicsit is elfogadok.” A köszöntés után a háziak szerény ajándékkal köszönik meg a zenés ünnepi jókívánságokat.

— A számos népszokások között van-e olyan, ami nem kíván különösebb tanulást, jelmezt, de otthon szebbé teheti az ilyenkor szokásos családi összejövetelt?
— Bizony, akad ma is követésre méltó hagyomány. Régen a családi asztalról nem hiányozhatott a szép nagy piros alma. Ezt a háziasszony annyi gerezdre vágta fel, ahányan körbeülték az asztalt. Mindez azt a szép gondolatot foglalta magába, hogy amint az alma összetartja a gerezdeket, a családi összetartozásra is ugyanúgy vigyázni kell. Bármit hozzon is az élet, bármerre is sodorja a családtagokat, a piros alma a szeretetre, a családi összetartozásra kell, hogy emlékeztessen. Ehhez tartozott még egy vidám szokás is. Nevezetesen az, hogy a háziasszonynak nem szabad felkelni az asztaltól, a férfiaknak kell kiszolgálni, ellenkező esetben a kotlós is felugrál, és a csirkék nem kelnek ki rendesen. Ez az egykori szokás bizonyára elnyeri a háziasszonyok tetszését.

— Örömmel várjuk a karácsonyt, az ünnepek után mégis megkönnyebbülve sóhajtunk. Mennyire igazolja vissza mindezt a népszokás?
— Igen, gyakran mondják, a sok evés-ivás után jólesik egy kis lazítás. A népszokások azonban nem tartanak szünetet. Ma is él még a Szigetközben a korbácsolás. December 28-án, aprószentek napján a fiatal legények végigjárják a házakat, és fűzfakorbáccsal megveregetik az embereket, hogy száműzzék a betegséget. A kapott ajándékokból aztán nagy mulatást csapnak. Ez egy kicsit amolyan előszilveszter a nagy újévköszöntő előtt, s a népszokások ekkor búcsúznak a karácsonytól és adják át helyüket a farsangnak.

Koloszár Tamás

Forrás: Kisalföld, 1987. december 24., csütörtök