Szent László búcsú a népi kultúra jegyében
2022. 07. 11.

Az idei évben Népfőiskolánk a Szent László napi hagyományőrző búcsút új helyszínen, az általános iskola udvarán tartotta.

Szent László búcsú a népi kultúra jegyében

Jó választás volt ez a helyszín, hiszen a zárt területen a gyerekek is szabadabban mozoghattak így a szülők, nagyszülők aggódás nélkül idézhették fel emlékeiket, üdvözölhették rég nem látott ismerőseiket, hiszen szemük sarkából folyamatosan követhették a kicsiket.
Az udvaron fotó kiállítás keretében mutattuk be, hogy hogyan változott a falukép 1986 óta. Az arcokon látható volt a felfedezés öröme, amint az érdeklődő rátalál a 35 évvel ezelőtti házára, vagy éppen felismeri önmagát egy fotón. A népi játékokon tesztelhették ügyességüket a gyerekek, sőt némelyeken a felnőttek is!
Mindeközben cigányzene szórakoztatta a rendezvényre kilátogatókat. Kádár Ferkó rögtönzött fotó műhelyében időutazáson vehetett részt a betérő, aki három helyszínen fényképezkedhetett. Volt, aki az aratók közé állt, vagy épp egy vásári forgatagba csöppent, míg mások az országúti motorozást választották. Izgalmas volt!
A férfiak szomját a fertőhomoki Szentkői Craft Beer kézműves sörök oltották, melyeket a tulajdonosok helyben csapoltak. Népszerű volt a Sopronkövesdről érkezett retró fagylalt is.
A Népfőiskola Közi Horváth József termében három asztalnál folyt a munka. Szorgos kezek készítették a nemezlabdákat, virágokat. Nagy érdeklődés követte a gyertyaöntést és a gyöngyfűzést is. A konyhában, Koloszár Joli vezetésével és receptje alapján kukorica porosza sütésébe kapcsolódhattak be, akik szerették volna felidézni a nagyi által oly sokszor készített étel ízét.
Vidám, tartalmas, a találkozás örömében eltöltött búcsúi délután volt ez a szervezőknek és az idelátogatóknak egyaránt.