Mozi: egy olyan hely, ahol mindig valamilyen új élménnyel gazdagodom; amint bekerül a naptáramba egy fontos premier dátuma, ahhoz ragaszkodom és izgatottan várom; a nagy képernyő varázsa, a színészek, a csodálatos kamerafelvételek és a közönséggel való együtt nevetés vagy sírás adja meg a mozi különlegességét. Ha a filmművészet egy vallás lenne, akkor a mozi a templom.

A fenti sorok körvonalazzák azt, amit számomra a mozi jelent és roppantul örülök annak, hogy szülőfalumban, Agyagosszergényben egy olyan szezont zárhattunk a Közi Horváth József Katolikus Népfőiskola Nyáresti Szabadtéri Filmvetítéseivel, amely kétségkívül meghatározó és a beszámoló kezdeti gondolatai is igazak rá.

Az első filmet június 20-án vetítettük, amely nem volt kisebb falat, mint a mostanra a legnézettebb magyar film a Hogyan tudnék élni nélküled?. Az eseményre az érdeklődők száma kiváltképpen magas volt, amelyet nem vehettünk félvállról, így megfelelően készültünk a több mint 320 érdeklődőre. Jól tettük. Az emberek már a kezdés előtt két órával elkezdtek szállingózni, hogy szuper helyük legyen. Egyszerre néztem örömmel és izgalommal az embertömeget, akik előtt majd meg kell szólalnom és mesélnem a film érdekességeiről. Bevallom nem emlékszem mikor beszéltem utoljára nagyjából 350 ember előtt, de csodás élmény volt. Ahogyan az is, hogy a kicsiktől az idősekig minden generáció képviseltette magát a sikerfilmen. Az emberek énekelték a dalokat, együtt nevettek és sírtak, megható megélni az ilyet. Szerencsére az sem okozott problémát, hogy a kezdést több mint fél órával el kellett tolni, mivel a vetítést – egyáltalán nem szándékosan – sikerült az év leghosszabb napjára szervezni, ami egy szabadtéri vetítésnél nem éppen szerencsés a fényviszonyok ismeretében. 

Július 4-én a klasszikusok irányába fordultunk, mégpedig azok közül is az egyik legmeghatározóbbhoz a Római vakáció került vetítésre. Ez a fekete-fehér alkotás az egyik kedvenc romantikus filmem, amely jól mutat egy nyári filmes repertoáron, így boldog voltam, hogy ez megvalósulhatott és ezt is együtt tudtuk nézni a szabad ég alatt egy mozis közösséggel. Aki volt már Rómában, az tudja milyen ereje van a városnak, aki pedig még nem, az a film kapcsán biztosan felteszi az utazós bakancslistájára az „Örök várost” – hacsak nem szerepelt rajta már amúgy is. 

Augusztus 3-án újra hazai vizekre eveztünk, következett a Futni mentem. A filmmel kapcsolatos egyik kedvenc történetem, akkor keletkezett, amikor éppen készültem moziba menni, hogy megnézzem ezt az alkotást. Mivel valamilyen oknál fogva elfelejtettem a kedves közönségnek elmesélni, így itt megteszem, hogy leírom: Készülök a moziba Budapesten. Halkan öltözök a szobámban, mert a lakótársam egy nehéz nap után, délutáni szundiját töltötte. Nem tudta, hogy otthon vagyok, természetesen azt sem, hogy hova készülök aznap. Lehet nem voltam elég halk, így megébredt és a következő dialógus hangzott el:Lakótárs: Mész futni? 
Én: Ja nem, csak moziba.
Lakótárs: Mit nézel? 
Én: Futni mentem. 
Mondanom sem kell, hogy ezt a választ hallva a zavarodottság látható volt az arcán. 

A film egyébként a magyar mozik második legsikeresebb alkotása, amelynek két izgalmas érdekessége is van. Az egyik, hogy Udvaros Dorottya ebben a filmben is játszik és a A miniszter félrelép című alkotásban is, amelyet tulajdonképpen a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? taszítottak le a nézettségi trónról. A másik érdekessége, hogy Csányi Sándor több mint 10 év után tért vissza a mozivászonra, és milyen jól tette! 

A vetítések során törekedtem arra, hogy ne csak annyi legyen az élmény, hogy elindítjuk a filmet, hanem azokat az érdekességeket és filmnyelvi különlegességeket is megemlítsem, amelyekkel nem biztos, hogy találkozik a néző. Ezzel a célom, hogy a közönség közelebb tudjon kerülni a filmművészethez. Remélem sikerült és jól érezte magát mindenki!

Jövő nyáron a 10. évaddal várunk mindenkit; sok jó moziélményt kívánok addig is!

Káldy Márton